Halapi

Lovarda

Minden baráti társaságban előfordulnak néha vitás ügyek, én legalább is soha nem hallottam még olyanról, hogy ha kettőnél több egymást ismerő ember van jelen egy helyen egyszerre, akkor ne alakulna ki legalább egy minimális nézeteltérés. Ez alatt a szó alatt most nem az egymás torkának esést értem, mert ha két embernek két különböző zenekar a kedvence, az is annak minősül, mégis meglehetősen ritka a hajba kapás emiatt. A barátaimmal mi is gyakran ütköztetjük a véleményünket, különösen akkor, amikor kirándulni vagyunk valahol, és este a szálláson iszogatunk, beszélgetünk. Többnyire ezek ártatlan szócsaták, viszont néha megéri figyelni, mert új dolgokat is tanulhat az ember, például hogy melyik lakásbiztosítás a legjobb.

Általában egy éven igyekszünk legalább egyszer összeverődni és elutazni valahová, hogy egy kicsit együtt legyünk, kiránduljunk, és este jókat beszélgessünk. A szállás foglalása mindig más feladata, de az a kritérium, hogy lehetőleg ne zavarjunk senkit. Ha összegyűlünk és nekiállunk iszogatni és beszélgetni, akkor elő-elő fordul, hogy igen hangosak leszünk, pláne, ha többen is belelovalják magukat egy témába. A legutóbbi ilyen kiránduláson az volt a parázs vita egyik témája, hogy melyik lakásbiztosítás a legjobb, és több vélemény is ütközött. Az egyik fő hangadó valamelyik nagy, nemzetközi biztosító mellett érvelt, míg a másik egy olyan mellett, amelyikről korábban még nem hallottam. Viszont ez az érvelés vezetett oda, hogy a hatására magam is felkerestem ezt a számomra ismeretlen vállalatot, és végül náluk kötöttem meg az új lakásbiztosításomat.

melyik lakásbiztosítás a legjobb

Minkét vitapartner nyomós érveket hozott fel: időtállóság, költséghatékonyság, kibővíthetőség, teljeskörűség. A nagy biztosítóvállalat ugyan több helyen elérhető országszerte, viszont sokkal kevésbé foglalkozik az ügyfeleivel, sokkal személytelenebb, és sok esetben még drágább is. Aki viszont az alternatíva mellett állt, annak is vastagon igaza volt, hiszen egy kisebb, de sokkal ügyfél-közelibb és kedvezőbb csomagokkal dolgozó biztosító alaposabban tud eljárni, az ügyintézés is gyorsabb, és ha valóban baj történik, akkor hamarabb lehet a dolog végére pontot tenni. Hogy a véleményét alátámassza, még a laptopját is elvette, és mindannyiunknak megmutatta az emlegetett, nagyszerű biztosítási társaság weboldalát, hogy a saját szemünkkel győződhessünk meg az érvei igazáról.Való igaz, hogy ritkán találkozni ennyire korrekt és körültekintő biztosítóval, épen ezért meg is jegyeztem magamnak. Ha szerinte ez a válasz arra a kérdésre, hogy melyik lakásbiztosítás a legjobb, akkor adok a szavára.

Hetekkel később újra szöget ütött a fejemben a gondolat, és elővakartam a saját lakásbiztosításom kötvényét. Kiderült, hogy már elég korszerűtlen, ráadásul sokkal többet fizetek annál, mint ami arányban lenne a szolgáltatással, szóval eljött az alkalom, hogy magam is felkeressem a korábban mutatott oldalt. A kirándulás után nem maradt bennem kérdés, hogy melyik lakásbiztosítás a legjobb, így kapva kaptam az alkalmon, és felvettem velük a kapcsolatot. Szerencsére a régi biztosításom adott évi ciklusából már nem volt sok hátra, így azt hamarosan le is mondhattam, és megköthettem az újat. Most sokkal inkább vagyok elégedett, mint a korábbival, mert tudom, hogy a lakásom értékével arányos díjat fizetek, és sokkal szélesebb körű védelmet kapok a pénzemért. Ár-érték arányban messze felülmúlja a versenytársait, és azóta ezt többen is megerősítették. Az, hogy melyik lakásbiztosítás a legjobb, szerintem abszolút banális kérdés innentől kezdve, és ha engem kérdeznek, innentől kezdve szintén mindenkinek ezt fogom ajánlani.