„Nálunk a vendégek fele azért jön, hogy két napig ne kelljen semmit szerveznie.” Ezt egy ismerősöm írta be abba a lovas szállásokról szóló csoportba, ahova tavasszal kerültem be, és azóta sem tudok szabadulni a mondattól.

Nálunk ugyanis pontosan így megy. Öt szoba, egy nagy közös konyha, hátul a karám, és reggel hétkor már viszem a szénát. A vendégek kilenc körül szállingóznak le reggelizni, addigra a lovakkal megvagyunk, a kávé kész, a szárítón a tegnapi törölközők. Nyáron ez a ritmus hetekig meg sem törik, és néha csak vasárnap este veszem észre, hogy egész héten nem ültem le tíz percre sem.

Szeptember közepén aztán elcsendesedik minden. Marad két hétvégi foglalás egy hónapra, a többi nap üres. A karám melletti nyárfa alatt ilyenkor már délután négykor hűvös van, és a lovak is lassabban jönnek be a szénához. Ilyenkor jönnek elő azok a dolgok, amiket egész nyáron magam elé toltam: a kerítés déli szakasza, a könyvelés, meg az, amiről évek óta beszélek, de még nem jutottam el valamiért odáig, hogy cselekedjek is.

Idén az egyik ilyen dolgot végre tényleg elővettem. Tudtam, hogy angol magántanár témában már csak a szakmám miatt sem halogathatok többet.

Egy ismerősöm szólt, hogy nézzem meg a Hollywood Nyelvstúdiók honlapját, mert ott nem úgy tanítanak, ahogy azt megszoktam. Nekem ugyanis a külföldi vendégekkel évek óta ugyanaz a jelenetem: mutogatok, mosolygok, aztán előkapom a telefont fordítani. Ez azért is bosszantó, mert a lovakról órákig tudnék mesélni, csak épp nem azon a nyelven. Egyszer beültem egy csoportos tanfolyamra a városban, de heti két fix este szezonban nekem esélytelen volt, és a harmadik alkalom után abbahagytam.

Náluk viszont egyéni tanfolyam van, egy angol magántanár csapattal, a nyelvstúdióban. Ez nem az a klasszikus eset, hogy valaki kijön hozzám a konyhaasztalhoz órát tartani. Bemegyek a stúdióba, és ott foglalkoznak velem külön, egy egész csapat, nem egy tanulócsoport hátsó sorában ülve. A nyitvatartási időn belül nagyjából akkor megyek, amikor tudok, és nincs kötelező házi feladat, otthoni magolás sem. Ez az egy dolog volt, ami miatt egyáltalán mertem belevágni.

Először ingyenes próbaórára mentem be. Ott felmérték, hol tartok, utána körülbelül másfél órát tanultunk is azon a szinten, ahova a felmérés kihozott. A végén elmondták, milyen tanulási program illik hozzám, hány órára lenne szükségem, és hogyan működik náluk a bérletrendszer meg a kedvezmények. Semmit nem kellett aznap aláírnom, és senki nem sürgetett.

Ami a Hollywood Nyelvstúdiók módszerében a leginkább bejött, az az arány. Az idő nyolcvan százaléka gyakorlás, húsz százaléka elmélet. Nem füzetbe másolok szabályokat, hanem beszélek, néha egészen ügyetlenül. Az első hetekben ez fárasztóbb volt, mint gondoltam, a harmadik hónapban viszont észrevettem, hogy a lovakról szóló mondatok már maguktól jönnek.

A szállásadásban különben ugyanez a logika. Hiába szép a szoba, ha a vendég nem érzi, hogy törődnek vele. A gyakorlat számít, nem az elmélet, és ezt a lovaknál sem lehet megkerülni: attól még senki nem ült meg egy csikót, hogy elolvasott róla három könyvet. Aki nálam eltölt egy hétvégét, az sem attól megy el jókedvűen, hogy szép a leírás a foglalási oldalon.

Az angol magántanár kifejezés nekem korábban azt jelentette, hogy valaki hetente egyszer eljön hozzám, vagy én hozzá, közben én pedig szégyellem magam, mert nem készültem. Most egészen mást jelent. Ha valaki hasonló helyzetben van, érdemes megnézni, hogyan működik náluk az angol magántanár csapatával való tanulás, mert a rugalmas időbeosztás egy szezonhoz kötött munka mellett tényleg sokat számít.

Tavaly ilyenkor még azt hittem, hogy erre nekem nincs időm. Idén már egy bécsi házaspárnak végigmutattam a karámot, elmondtam, melyik ló milyen természetű, és a reggelinél még beszélgettünk is. A Hollywood Nyelvstúdiók honlapjára akkor lettem volna a legjobb ajánlás, ha valaki lefilmezi azt a húsz percet. A csoportba írt mondat pedig azóta nekem is mást jelent: a vendég tényleg azért jön, hogy ne kelljen szerveznie, csak ehhez nekem kell mindent a helyére tenni, és ebbe most már az is belefér, hogy a nyelvükön szólok hozzájuk.