Halapi

Lovarda

Vakációzni indult (volna) a család…

Végre itt van a nyár! Ami azt is jelenti egyben, hogy eljött a nyaralás, strandolás időszaka is. Ezt viszont 3 kamaszodó gyermekkel egyáltalán nem könnyű megszervezni. Már csak azért sem, mert mindössze egy 5 személyes autónk van. Már hallom is gondolatban, hogy megy majd a vita, hogy ki hova üljön… A személyes szabadság kezd nagyon fontos lenni számunkra, de a repülő sajnos drága, így kénytelenek vagyunk ezt a kicsit kényelmetlenebb utazási formát választani.

Éppen emiatt a megfelelő szállás kiválasztása sem volt egyszerű feladat. Olyat szerettünk volna ugyanis, aminek kedvező az ára, nincs túl messze a strandtól, ugyanakkor rendelkezik legalább 2-3 hálószobával, hogy mindenki tudjon kényelmesen pihenni és feltöltődni. Az még egy plusz előny volt, ha sikerül magyarul beszélő szállásadót találnunk Horvátországban, mivel angolul csak a gyerekek tanultak komolyabban iskolai keretek között, meg egyébként sem ismertük még az ottani kultúrát, de szerettünk volna felkészülni bármilyen váratlan helyzetre. Amint később megtapasztaltuk, ez nem lehetséges, legalábbis úgy nem, ha az ember nem gondolkozik előre. De egyelőre még nem szeretném lelőni a poént, hogy hogyan is romlott el mégis majdnem a tökéletes nyaralásunk egy látszólag aprónak tűnő dolog, vagyis inkább mulasztás miatt.

A szállás lefoglalásánál ugyanakkor szerencsénk volt. El sem hittük, de pont sikerült belenyúlnunk egy akcióba, ugyanis lemondás miatt a magyar szállásadó hajlandó volt egy nagyobb mértékű kedvezményt biztosítani nekünk a kiválasztott időpontra. Az apartman 2 hálószobával és a nappaliban egy kanapéval rendelkezett, így mindenkinek jutott elég hely, és elvonulni is akadt lehetőség, ha valakinek kedve támadt volna elbújni a külvilág elől a következő egy hét során. Persze ilyenkor mindig ideges kicsit az ember, mivel át kell adnia a munkáját a szabadság előtt, mindent meg kell venni, összepakolni, az egyik fiamnak pont lejárt a személyije, és ezt az utolsó pillanatban vettük észre… Szóval sok mindenre kell figyelni…

Meg is kértem hát a férjemet, hogy adja oda a kocsit, mert gyorsabb lesz, ha a személyit a városban intézzük el. Ami nem volt annyira hosszú út, kb. 20-25 percig tartott. A végére viszont már rólam és a fiamról is folyt a víz. Oké, hogy 30 fok van, de az utcán, és nem az autóban. Ez így nem volt rendben…

Az autó klíma javítás már az út előtt plusz kiadást jelentett

Gyorsan felhívtam a főnökömet, aki nemrég vitte szervizbe az autóját, mint utólag kiderült, a metaautszerviz.hu-hoz. Egy elég drága modellről van szó, ezért sejtettem, hogy nem bízná csak úgy akárkire, egész biztosan kizárólag profik nyúlhatnak hozzá. Ebben teljes mértékben igazam lett. A főnököm elmondta, hogy hol találom a metaautoszerviz.hu fizikai műhelyét, illetve milyen telefonszámon tudom őket elérni. Ő is biztos volt benne, hogy az autó klíma javítás határidőre történő kivitelezése nem fog számukra problémát jelenteni. Márpedig a mi klímánk elromlott!…

A megbeszélt időpontban azonban el is vittük a kocsit a Méta Autószerviz műhelyébe. A honlapjukról a férjemmel és a fiammal együtt már korábban tájékozódtunk az autó klíma javítással kapcsolatos tudnivalókról, illetve árakról. Kiderítettük többek között azt, hogy az autóklíma tisztítása vagy karbantartása sokak számára első látásra egyszerű feladatnak tűnhet, és ezért meg is próbálják egyesek maguktól megoldani az üzletekben kapható segédeszközök segítségével. De valójában ez egy összetett, pontos és precíz hozzáértést igénylő munkatípus.

autó klíma javítás

Ezt természetesen tapasztaltam is a metaautoszerviz.hu részéről, akik gyorsan azonosították az autóm légkondijának a problémáját, majd pedig profi módon elvégezték a javítást. Szerencsésnek mondhatjuk magunkat, amiért még jóval a nyaralásunk kezdete előtt sikerült ezt a kellemetlenséget elhárítani. Bele sem merek gondolni, hogyan viseltünk volna egy legalább 4-6 órás utazást összezsúfolódva ebben a nagy melegben, hisztis kamaszokkal.

Ne csak akkor vigyük szerelőhöz a kocsit, amikor már nyilvánvalóan nagy a baj, esetleg el sem indul!

Persze nem csupán az elromlott légkondit hibáztathattuk volna ezért, hanem ha jobban belegondolok, magunkat is. Egy nagyon fontos teendőt mulasztottunk el ugyanis azáltal, hogy nem ellenőriztettük le a kocsi általános műszaki állapotát egy ilyen hosszú út előtt. Sok mindenre lehet ugyanis szükség, még akkor is, ha látszólag minden rendben van. Erre szintén a metaautoszerviz.hu hívta fel a figyelmünket. Azt nyilván még a vak is látja, ha egy autó már esik szét, vagy esetleg el sem indul. Ilyenkor természetesen nagy a baj és szeretnénk a föld alól is előkeríteni a szerelőt, ha kell. Azzal ugyanakkor kevesen vannak tisztában, hogy a legtöbb meghibásodás egyáltalán nem úgy kezdődik, hogy egyik nap egyszer csak nem hajlandó elvinni bennünket a gépjármű a munkahelyünkre, vagy bárhova máshova.

Sokszor ugyanis az alkatrészek folyamatos kopásnak és elhasználódásnak vannak kitéve. Ez a folyamat hosszabb idő alatt zajlik le, gyakran komolyabb látható jelek nélkül. Következtetni ugyanakkor legtöbbször tudunk az autó apró jelzéseiből, például ha hangosabban indul a motor, növekszik a féktávolság, nehezebben tudjuk elfordítani a kormányt… Ilyenkor esélyes, hogy valamelyik alkatrész már megérett a cserére, vagy mondjuk szükség van a futómű beállítására.

Szerencsére a metaautoszerviz.hu dolgozói gyorsan kapcsoltak, amikor azzal hívtam fel őket, hogy veszélyben a nyaralásom. Fel is ajánlották, hogy elvégzik az ellenőrzést és javaslatot tesznek, hogy milyen egyéb javításokat lenne még érdemes elvégezni sos-ben, illetve a későbbiekben, amikor erre esetleg félre tudom tenni a megfelelő összeget. Így egész biztosan nem fogja cserbenhagyni szeretett járművünk a családot, sem most, amikor félő, hogy nem is tudnánk szót érteni a rendőrökkel egy ilyen helyzetben, bármennyire is segítőkészek akarnak lenni, sem pedig a későbbiekben, amikor minden bizonnyal ugyanolyan rosszul élnénk meg egy esetleges meghibásodást. Ráadásul a biztonság a legfontosabb, főleg egy nagycsalád számára.

Ezért úgy döntöttem, megfogadom a metaautoszerviz.hu tanácsát. Elvégezték az ellenőrzést, illetve kisebb javításokat és beállításokat a kocsin, ami hazafelé valóban kicsit kényelmesebben gurult. Persze már nem izzadtunk, ez is hozzájárult, a klímaszerelési kísérlet ugyanis sikerrel járt. Most már jobb, mint új korában. Remélem, ez hamarosan az autóról is elmondható lesz, mivel eldöntöttük, hogy mostantól kezdve komolyan vesszük az éves karbantartást és a kopó alkatrészek cseréjét. Így már bárhova elindulhat a család kirándulni, akár hosszabb távra is, az autó felszereltségén ez nem fog múlni!

Minden jó, ha jó a vége…

Végül sikeresen megérkeztünk a lefoglalt kedvezményes szállásunkra egy 7 órás út után. Hát igen, csúcsszezon van, ezért sokat kellett araszolni a forgalomban, és szerpentinen is kellett haladnunk egy jó darabig. Régebben ilyenkor mindig ideges lett a férjem és azt mondogatta, hogy majd’ kiesik a kocsi kereke. Most ettől egyáltalán nem kellett tartanunk, mivel a pontosan és precízen beállított futómű nagyon szépen tette a dolgát.

Azt hiszem, hogy összességében véve elmondhatom, hogy a metaautoszerviz.hu sok idegeskedéstől kímélt meg bennünket, és ezáltal még a nyaralásunkat is sokkal jobbá tette!