Halapi

Lovarda

Nagyon nem mindegy az, hogy az utazásaink során hol szállunk meg. Nekem szerencsére emiatt általában nem kell aggódnom, mert van egy barátom, aki minden ilyen dolgot elintéz. Viszont ha egyedül utazok, akkor nekem is megvannak a preferenciáim. Bár nem kell attól tartani, hogy ragaszkodnék az ötcsillagos szállodákhoz, ahol aranyból van még a wc is.

Számomra a legfontosabb az, hogy a szálló tiszta legyen és biztosítson nekem egy saját teret. Mivel utóbbi nélkül nem tudok rendesen kiengedni. Bármilyen jól is hangzik az, hogy egy többszemélyes szoba mennyire olcsó, én nem szívesen osztom meg a magánteremet idegenekkel. Főleg azért nem, mert hallottam az ismerősöktől egy csomó negatív történetet arról, hogy megpróbálták meglopni őket. Úgyhogy a két véglet között próbálom mindig megkeresni a jó ajánlatokat.

Nincs ez másképp akkor sem, ha üzletről van szó. Bár sokáig azt hittem, hogy ez a világ számomra teljesen elérhetetlen. Főleg azért, mert nem ismertem korábban a Gross Office nevű oldalt. Pedig hosszú ideje gondolkoztam már azon, hogy milyen jó lenne megalapítani egy saját kft-t. Volt ugyanis egy csomó ötletem arra, hogy miként lehetne futtatni egy sikeres vállalkozást, a jogi procedúrához azonban nem értettem. Milyen szerencse, hogy egyik nap, mikor az interneten böngésztem, feljött egy „Kft alapítás hogyan 2025 – székhelyszolgáltatás 2.190 Ft/hótól” kiírás.

Rögtön rá is kattintottam és ez a döntés szinte teljesen megváltoztatta az életemet. A Gross Office-on látszik, hogy tudja mit csinál. Mivel az oldal maga nagyon igényesen van kialakítva és azt az érzetet fogja kelteni az emberben, hogy egy profi helyre került. Ebben az is segít, hogy nem kell majd bonyolult menüpontok között keresni azt, hogy mégis milyen ajánlattal rendelkeznek. A kezdőlapon ugyanis mindent el tudunk olvasni a „Kft alapítás hogyan 2025 – székhelyszolgáltatás 2.190 Ft/hótól” témában.

Kft alapítás hogyan 2025 - székhelyszolgáltatás 2.190 Ft/hótól

Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne mehetnénk bele bővebben is a dolgokba. Ha ugyanis bármire kíváncsiak vagyunk, akkor rendelkezésünkre fog állni egy csomó tájékoztató. Én ki is választottam az egyiket, ami érdekelt és lassan felfogtam, hogy mégis miként működik a kft alapítás. Őszintén, sokkal bonyolultabb dologra számítottam. A Gross Office azonban megmutatta nekem, hogy mennyi pénzzel kell készülnöm a dologra, és milyen lépéseken kell végigmenni majd.

Ezek közé tartozott a székhelyszolgáltatás is. Mivel minden egyes cégnek szüksége van egy székhelyre. Nem mindegy azonban, hogy ezt hol fogjuk megoldani. A székhely ugyanis nem csak egy sima adat egy papíron. Mindig meg kell felelnie különböző elvárásoknak, amiknek a hiánya komoly büntetéseket is vonhat maga után.

Ahogy azonban a „Kft alapítás hogyan 2025 – székhelyszolgáltatás 2.190 Ft/hótól” kiírásból gondolhatjátok, a Gross Office-nál ezt is el tudjuk intézni. A náluk elérhető székhelyek pedig nem is akármilyen helyszíneken találhatók. A főváros üzleti központjaiban és még Újlengyelben is, ahol különböző adókedvezményekben részesülhetünk.

Azt éreztem, hogy ennél jobb lehetőségem nem lesz a saját cégem megalapítására. Éppen ezért nemsokára fel is kerestem őket telefonon. Az ügyintézés pont olyan gyors és gördülékeny volt, mint idáig minden más, amit felsoroltam. Megbeszéltünk egy időpontot a szerződés megkötésére és pár héten belül készen is voltunk mindennel. Azóta pedig boldog kft tulajdonos vagyok és nagyon örülök, hogy rámentem a „Kft alapítás hogyan 2025 – székhelyszolgáltatás 2.190 Ft/hótól” kiírásra.